Operaénekes, az OPERA művészeti tanácsadója és a Müpa művészeti főtanácsadója
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd tanulmányait a Milánói Scala Operastúdiójában folytatta. 1989-ben a luzerni Városi Színházba szerződött, ahol több produkcióban is szerepelt. 2006-ig a világ számos városában, operaházába, koncerttermében és fesztiválokon énekelt, emellett közel húsz évig állandó vendégművésze volt a Magyar Állami Operaháznak, ahol közel 150 előadásban énekelt. Széles repertoárja a barokk kompozícióktól egészen a kortárs művekig, az orosz operáktól kezdve, az olasz nyelvűeken át a német dalművekig terjed, de szívesen énekelt oratóriumokat és dalokat is.
Számos világhírű karmesterrel dolgozott együtt, többek között Daniele Gatti, Marcello Viotti, Fischer Ádám, Kobayasi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patane, Carl Melles, Peskó Zoltán, Carlo Franci, Pier Giorgio Morandi, Lothár Zagrosek, Fabio Luisi, Ondrej Lenárd, Georg Alexander Albrecht, Arthur Fagen,Joseph Rescigno, Michail Jurowski, Joó Árpád, Palló Imre, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Kovács János és Medveczky Ádám irányításával. Színpadon és lemezen olyan nagy sztárokkal énekelt, mint Marton Éva, Pierro Cappucilli, Paolo Gavanelli, José Carreras, Ramón Vargas, Bo Skovhus, Bruno de Simone, Bruno Pola, Roberto Servile, Jelena Obrazcova, Michele Crider, Patrizia Pace, Renato Bruson, Giorgio Zancanaro, Sass Sylvia, Elena Mosuc, Rost Andrea, Violetta Urmana, Luca Canonici, Marcello Giordani, Wolfgang Schöne, valamint Sudlik Mária, Kasza Katalin, Ágai Karola, Zempléni Mária, Komlósi Ildikó, Zempléni Mária, Tokody Ilona, Kincses Veronika, Simándy József, Bende Zsolt, Berczelly István és Gulyás Dénes.
Számos nemzetközi énekverseny zsűrijében állandó visszatérő zsűritag. 2003 és 2011 között a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezetője és programigazgatója, 2007 és 2011 között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tanácsadója volt. 2007-től a Magyar Állami Operaház tanácsadója, 2011-től a Művészetek Palotája koprodukciós programigazgatója, jelenleg művészeti főtanácsadója. Munkássága elismeréseként 2010-ben Príma-díjjal (magyar zeneművészet kategória) jutalmazták, 2017-ben pedig átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet.
