Zenei tanulmányait 1996-ban a Nagyváradi Emanuel Egyetem egyházzenei tanszékén kezdte, majd két év múlva a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán tanult tovább Németh Márta tanárnő kezei alatt. 2000-ben vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész, -tanár szakára, ahol 2005-ben diplomázott Andor Éva tanszékvezető tanár növendékeként. Első komolyabb énekesi sikerét 2002-ben a Baden bei Wien-ben rendezett nemzetközi énekversenyen és mesterkurzuson szerezte, ahol a háromfordulós énekversenyen a második helyen végzett. Oratóriumok és koncertek gyakran foglalkoztatott szólistája. A Magyar Állami Operaházban 2002 októberében – még zeneakadémistaként – debütált: Fekete Gyula A megmentett város című egyfelvonásos operájának ősbemutatóján a Poroszló szerepét énekelte. Lírai tenorként elsősorban Mozart és bel canto szerepekben lép fel, de hallhatjuk Wagner, Verdi líraibb szerepeiben is.
Szappanos Tibor
Előadásai az évadban
-
november 7. 18:00
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 9. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 12. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 13. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 17. 11:00
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 19. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 21. 18:30
TURANDOT – befejezés: Franco Alfano
-
november 23. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 24. 18:30
TURANDOT – befejezés: Franco Alfano
-
november 27. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio
-
november 29. 18:30
TURANDOT – befejezés: Luciano Berio – Puccini100 ünnepi előadás
-
december 21. 19:00
MESSIÁS – koncertszerű előadás
-
december 28. 19:00
MESSIÁS – koncertszerű előadás
-
január 15. 18:00
A DENEVÉR
-
január 17. 18:00
A DENEVÉR