Kortalan kortárs

Örvény

„Jelen pillanatban inkább a cselekmény nélküli darabok érdekelnek. Ugyanakkor azért, mert valami cselekmény nélküli, attól annak még van mondanivalója. Ha a nézőben a zene, egy mozdulat, a táncos esztétikuma elindít valamit, akkor szerintem ő azonnal köti az életében egyfajta tapasztalathoz, tehát számára az jelentéssel telítődik, kialakul egy pici történet benne. Konkrétumok helyett én inkább egy érzést próbálok kifejezni” – nyilatkozta Lukács András koreográfus. Az Örvény című egyfelvonásos darab tulajdonképpen egy évekkel korábban készült pas de deux továbbgondolt változata.

Az azonos című kettőst egy filmjelenet és az ikonikus képeket aláfestő zenei részlet, szintén Philip Glass szerzeménye ihlette. Ez a részlet a Michael Cunningham regénye alapján, Stephen Daldry rendezésében készült film, Az órák végén hangzik el. Ezeken a képkockákon Virginia Woolf lassan búcsúzva életétől, betegségétől, minden fizikai fájdalmától, megtorpanás nélkül belesétál az a tovaáramló folyóba és elmerül abban. A zene csodálatosan szuggesztíven fejezi ki a folyó örvénylését és a nő vívódását élet és halál között. A komponista Tirol zongoraversenyének 2. tételére készített koreográfia is szinte tapinthatóvá, belélegezhetővé teszi ezt a küzdelmet: a szűrt, hideg fény, a vizes hatású jelmez és a spirális, körkörösen futó mozdulatok tulajdonképpen az élet és halál körforgásának csodálatos művészi manifesztációi.

Gara Márk

Petite Mort

A Petit Mort című balettet Jiří Kylián kifejezetten a Salzburgi Zenei Fesztiválra készítette 1991-ben, Mozart halálának kétszázadik évfordulóján. A talán legszebb zongoraversenyekből választott részletekre (A-dúr zongoraverseny – Adagio, K. 488; C-dúr zongoraverseny – Andante, K. 467) hat nő és hat férfi táncol ebben a különleges hangulatú táncdarabban. Mellettük hat kard is szerepel a műben, amelyek szinte partnerként mozognak együtt a táncosokkal, olykor szokatlanabb, zabolázatlanabb és sajátosabb helyzeteket teremtve, mint a hús-vér partnerekkel való táncolás. Míg a kard a férfiak számára jelenít meg ezernyi szimbólumot (amelyek közül csak egy a férfiasság jelképe), addig a koreográfus a fekete, barokk stílusú ruhákkal, bizarr krinolinokkal a nőiességet hangsúlyozza. A megelevenedő, mozgó-guruló kellékek néha a táncosnők testét alkotják, máskor külön életet élve távolodnak el a testektől.

Kardok, ruhák, torzók, nők, férfiak, fejek, testek és végtagok… Mindezen elemek nem valamilyen provokáció kellékei. Kylián képi szimbolikája egy olyan világot mutat be, ahol az agresszió, a szexualitás, a csönd, a muzsika, a sebezhetőség, az egymásra utaltság és az örök emberi szépség együtt létezik sajátos költőiségben. A frivol érzékiség és egy különleges érzésvilág fenséges és időtlen párbeszédei zajlanak a néző szeme előtt a szereplők kettőseiben és csoportos táncaiban. „Petite Mort” azaz „kis halál” a francia nyelvben a szexuális beteljesülést jelenti, a gyönyör szenvedélyes, önkívületi pillanatát, amikor szinte megszűnik a valóság. Használják a kifejezést akkor is, amikor olyan tragikus dolog történik az emberrel, amelynek hatására „valami egy kicsit meghal benne”. Kylián a halállal kapcsolatos sokféle impressziója nyomán tágítja ki a szimbolikus képekből szőtt balettjét egyfajta „haláltánccá”. Az emberi életet mindvégig – még a legihletettebb pillanatokban is – elkísérő gondolatot szövi a gyönyörű, olykor szokatlan megoldásokat tartalmazó, ugyanakkor virtuóz eleganciájú duettek nagyszerű sorozatába. Merész látványosság, nagyszerű táncos fizikai teljesítmények, elegancia és stílusérzék jellemzik a koreográfusnak ezt az érett korszakából származó balettjét.

Major Rita

Hat tánc

A Petite Mort párdarabjának tekinthető Hat táncról Jiří Kylián a következőket vallja: „Mozart zenéjét választottam ehhez a produkcióhoz – azét a Mozartét, aki kiválóan példázza, hogy egy fájdalmasan rövid életút alatt is meg lehet érteni az életet a maga teljességében, fantáziagazdagságában, nevetségességében és őrültségében... ő ugyanis elfogadta, hogy életünk nem más, mint maszkabál, valami sokkal mélyebbnek és jelentőségteljesebbnek a jelmezes próbája... Bár Mozart Hat tánca szórakoztató jellege miatt nagy népszerűségnek örvend, szerintem nem lenne szabad csupán valamiféle börleszket látni benne. A zenében rejlő humornak itt az lenne a valós szerepe, hogy ráirányítsa a figyelmünket értékeink relativitására... úgy döntöttem, hogy nem alkothatok szimplán egy, a zeneszerző humorérzékét és zenei zsenijét tükröző táncsorozatot. Ehelyett hat, látszólag zavarosnak tűnő képet koreografáltam.”

1986-ban, Amszterdamban bemutatott balettjében Kylián a mozarti játékosságot és az abszurd valóságot ültette át a mozdulatok nyelvére. Nem akart semmilyen történetet sem elmesélni, inkább a börleszk szótári meghatározásának megfelelően esetlen, olykor irreálisan viselkedő hősök képtelen helyzeteire, helyzetkomikumaira építette táncdarabját. A pajzánság ebből a műből sem hiányzik, az életteli jelenetek sziporkázó karikatúrái férfiak és nők ezerarcú, de mégis öröktől ismerős kapcsolatainak. A fergeteges koreográfiai megoldások mellett, amelyben a klasszikus balett technikája és a koreográfusra jellemző egyedi mozdulatok kapcsolódnak össze társastáncokra is emlékeztető kombinációkban, ezúttal is fontos mellékszereplők a kellékek: a borzas frizurák, a maszkírozott arcok, a parókákból szállongó rizsporfelhők, a feszes térdnadrágok, repdeső-csavarodó női ruhák. A nyolc táncos az első pillanatban úgy jelenik meg a színpadon, mintha egy Mozart korabeli panoptikumból lépnének elő, majd éppen a koreográfia újszerűsége, frissessége és szédületes dinamikája okozza, hogy egyre modernebb, időtlenebb, általánosíthatóbb hőseivé válnak Kylián abszurd alkotói világának. Eközben egy percre sem tűnik el Mozart zsenije, ott érezzük őt a zenében, a hangulatban, a látványvilágban.

Major Rita

Trois Gnossiennes

A hatalmas Hans van Manen-repertoár emblematikus darabját 1982-ben mutatta be a Holland Nemzeti Balett (HET). A kétszereplős alkotás a társulat számára készített, 1980 és 1984 között született, öt darabból álló Zongoravariációk (Pianovariaties) című ciklus harmadik műve, időben a Budapesten 1998-ban bemutatott Szarkazmust követi. Érdekesség, hogy e művének bemutatója előtt fél évvel, Five Short Stories című – a sorozattól független – alkotásában más szerzők művei mellett van Manen már használta Erik Satie címadó kompozícióját. A pas de deux nőalakját a koreográfus Aradi Mária balettművészre álmodta meg, akinek kivételes pályája a Magyar Állami Operaházban indult. A táncművész 1972-től Hollandiában élt: a HET vezető szólistája, majd balettmestere volt több mint három évtizeden keresztül.

A Trois Gnossiennes Erik Satie mágikus szépségű remekére építve egy különös viszony képét vázolja fel. Az érzékeny ecsetvonásokkal vázolt kettős portréban bizalom, az alá-fölérendeltség, a viszonylagosság, egymásra utaltság képei villannak elő. Van Manen lírai és groteszk elemeket mesterien váltogatva, emlékezetes jegyeket összeszőve ábrázol monológokat és dialógust, szimbolikus pillanatokat egy intim mélységekben gazdag kapcsolatról. Az egyszerű pózok bravúrosan akrobatikussá emelkedése, az ernyedő, megéledő testtel folytatott talányos és rendkívüli játék teszi felejthetetlenné e sűrű és rövid alkotást.

Halász Tamás