Tovább a tartalomhoz

A kegyencnő, a Parasztbecsület, a Don Giovanni és az Otello népszerű részletei mellett első alkalommal énekli színpadon a János vitéz című daljáték és a Gül Baba című operett nagy slágereit Kálmándy Mihály. Az Eiffel Műhelyházban 2026. április 12-én hallható esten az OPERA Kossuth-díjas örökös tagja és mesterművésze énekes barátai közül Gál Erikát, Rálik Szilviát és Ujvári Gergelyt látja vendégül, zongorán Jean Klára működik közre.

A személyes hangvételű estet Huszka Jenő Darumadár fenn az égen… kezdetű dala nyitja a Gül Baba című operettből, majd Bagó két dala (Egy rózsaszál, A fuszulyka szára) is felcsendül Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékából. A dalválasztás kapcsán Kálmándy Mihály elmondta: operaénekesként Erkel Ferenc művein kívül ritkán van alkalma anyanyelvén énekelni, a kiválasztott dalokhoz pedig már jóval azelőtt szoros érzelmi kötelék fűzte, hogy énekesi pályára lépett volna. „Ezek a dalok ráadásul komoly énekesi kihívást is jelentenek, ha megfelelő módon akarjuk őket előadni” – fogalmazott a többszörösen díjazott bariton, aki ezeket a darabokat most először énekli a nagyközönség előtt.

Kálmándy Mihály az estre olyan kedves kamaraénekes partnereit és barátait hívta meg, mint Rálik Szilvia és Gál Erika. Mellettük az énekkari tagból szólistává előlépett Ujvári Gergely közreműködik a koncerten, aki egyben a Kossuth-díjas bariton tanítványa is. A pályatársak a műsor összeállításában is segédkeztek, és kedves duettjeikkel készülnek a rendkívüli alkalomra. Gál Erika a Parasztbecsületből, Rálik Szilvia a Don Giovanniból, Ujvári Gergely pedig az Otellóból ad elő részleteket Kálmándy Mihállyal. A sokoldalú előadók emellett áriákat is énekelnek többek közt A kegyencnő, a Gioconda és a Turandot című operákból.

Kálmándy Mihály április 12-én, vasárnap 19 órakor kezdődő estjét a Príma Donnák + 2 Hős sorozatban május 3-án Kolonits Klára, május 9-én pedig Miklósa Erika fellépése követi az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében.