Fehér, fekete – Ellentétek vonzásában címmel új, látványos táncműsorral jelentkezik a Magyar Nemzeti Balett együttese az Erkel Színházban. 2016. január 29-én a világhírű Jiří Kylián „fekete-fehér” korszakában született két remekműve, a Sarabande és a Falling Angels debütál a nagyszínpadon, és visszatér a nézőket lenyűgöző, a táncosoktól pedig tökéletes technikai jelenlétet igénylő Etűdök.
Jiří Kylián most színre kerülő két darabja az ellentétek feszítő erejével hat. A fekete-fehér, fény és árnyék, férfi és nő kettősségére épülő koreográfiák az élet nagy kérdéseit vetik fel, miközben a feleletalkotást a nézőre bízzák.
A 1990-ben készült Sarabande kompozíciót hat fiatal férfi mutatja be – előadásuk abban mindenképpen egyedülálló a táncszínpadon, hogy a balettosok ezúttal hangjukat is hallatják. A darabot Bach hegedűre írt d-moll partitájának lassú sarabande-tétele índítja, a nyitóképben pedig a Férfi születését látjuk. A középső részben Dick Heuff elektronikus hangokból, kiáltásokból, zihálásokból álló zenéje szól, eközben jelennek meg a férfilét stációi, melyek közt az agresszivitás és a szexualitás éppúgy jelen van, mint az érzékenység és a tiszteletteljesség, a fontosság és a hasznavehetetlenség tudata. Az utolsó képben a mozdulatok és a visszatérő klasszikus muzsika összhangba kerülnek, megszaporodnak a balettlépések, puhább, érettebb mozdulatok jelennek meg, amelyek végül valamiféle ünnepélyes harmóniát hagynak hátra.
A minimalista látványvilágú Falling Angels című koreográfiában nyolc táncosnő jelenik meg a színpadon, egyszerű sötét dresszben. Kylián meghatározása szerint a balett valójában egy tanulmány, amely minden műalkotás két alapvető összetevőjéről, ellentétes alkotóeleméről, a fegyelem és a szabadság kettősségéről szól. A „bukott angyalok” Steve Reich többszörös Grammy-díjas amerikai zeneszerző rituális atmoszférájú dobzenéjére táncolnak, sodró lendülettel ábrázolják a női psziché emberi és művészi oldalait, amelyekben a csábítás, az anyaság, a szenvedés, az önérvényesítés mind megjelenik. A színpadot néha „mennyei” fehér fény árasztja el, máskor a fénnyel ki-ki saját négyszögű, cellaszerű, vagy folyosóhoz hasonló mozgásteret kap. A mozdulatok egyszerűségükben is lenyűgözik a nézőt, kombinációik (szóló, csoport, kánon, tükörkép) pedig megsokszorozzák a testek térbeli megjelenítéseinek lehetőségeit. A karok és kézfejek az irányítottság és a szabadság kettősségét, az engedelmesség és szabad akarat küzdelmét jelenítik meg.
Az est záró műsorszámaként visszatér Harald Lander egyfelvonásosa, az Etűdök. A darabot 2014-ben mutatta be a Magyar Nemzeti Balett, ugyancsak az Erkel Színházban. A kiemelkedő technikai felkészültséget igénylő koreográfia színrevitele egy társulat magas szintű technikai tudásának bizonyítványa is egyben, a művet egyfajta mérceként tartja számon a nemzetközi balettélet. Lander a jól ismert Czerny-zongoraetűdök zenekarra hangszerelt változatára komponálta 1948-ban, először a Dán Királyi Balett vitte színre. Az Etűdök úgy is felfogható, mint egy balettóra, amelyen a táncosok bemutatják a különböző nehézségű ugrásokat, forgásokat, a spicctechnika specialitásait és a kettősöket, a mozdulatok, lépések letisztult szépségét, akár a fizikai törvények felett is.
További információk a darabokról és az alkotókról a mellékelt sajtóanyagban olvashatók.
