
A moszkvai Bolsoj Színházat Evgenia Obraztsova és Semyon Chudin, a londoni English National Ballet-t Shiori Kase és Daniel McCormick képviseli a IX. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán. A klasszikus balettirodalom gyöngyszemeiből válogató estet, amelyen fellépnek a Magyar Nemzeti Balett csillagai is, 2025. május 11-én rendezik meg a Magyar Állami Operaházban. Az esten közreműködik a Magyar Nemzeti Balettintézet is, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Tóth Sámuel Csaba vezényli.
A világ egyik vezető balettegyüttesének nemzetközi hírű szólistái közül Evgenia Obraztsova 2012, Semyon Chudin 2011 óta a moszkvai Bolsoj Színház principálja, akik gazdag pályafutásuk során Európa és Amerika legrangosabb operaházaiban is felléptek. A két világsztár közös koncertrepertoárjuk két ékkövét hozzák el az Operaház színpadára. Előbb a neves 20. századi német koreográfus, Uwe Scholz 1987-ben, a Zürichi Balett vezetőjeként Rahmanyinov zenéjére készített Szonáta című nyolcperces lírai kettősét, majd Petipa és Csajkovszkij klasszikus Csipkerózsika-pas de deux-jét láthatja a budapesti közönség.
Nagy-Britannia öt nagy klasszikus ballettegyüttesének egyike, az English National Ballet ugyancsak két kiválósággal képviselteti magát a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán. Shiori Kase több mint egy évtizede az együttes szólistája, 2022 óta egyike a társulat vezető principáljainak, míg partnere, Daniel McCormick öt évnyi társulati tagság után ugyanabban az évben lépett elő első szólistává. Kettősük az orosz balett iskolateremtő nagyasszonya, Agrippina Vaganova híres Diana és Acteon pas de deux-jével lép a közönség elé, amit a koreográfus 1935-ben az Esmeralda című balett felújításához készített.
A gálán a Magyar Nemzeti Balett művészei is ritkán látható különlegességekkel készülnek. A társulat két virtuóza, Rónai András első magántáncos és Kiyota Motomi grand sujet, Solymosi Tamás balettigazgató koreográfiájával mutatja be Vaszilij Pavlovics Szolovjov-Szedoj Tarasz Bulba című balettjéből a gopak ukrán néptáncbetétet.
Beck Maria principál és Zhurilov Boris grand sujet az együttes tánckari művészeivel a Raymonda című klasszikus balett híres esküvői táncbetétét, az eredetileg II. András király jelenlétében bemutatott pas classique hongrois-t adják elő Petipa nyomán az együttes két balettmestere, Beliaevskii Stanislav és Dunets Anastasia átdolgozásában.
Seregi László Spartacusának nagy pas de deux-je Yakolveva Maria principál és Scrivener Louis első magántáncos, az évad étoile-ja előadásában látható, míg az est zárásaként Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai kettősét Melnyik Tatyjana principál és Kiyota Motomi grand sujet mutatja be.
A gálán a Magyar Állami Operaház balettiskolájaként működő Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei az első és második felvonás nyitányaként a KisHattyúk tava magyar táncát és a KisCsipke keringőjét adják elő Pőcze Eszter koreográfiáival. Az előadásban közreműködő Magyar Állami Operaház Zenekarát Tóth Sámuel Csaba zenekar-igazgató vezényli, a gála műsorvezetője Gyüdi Melitta.
Nagy Iván, az American Ballet Theatre és a New York City Ballet egykori sztárja, a Santiago de Chile-i Városi Balett, a Cincinnati Balett és az English National Ballet igazgatója, a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadója 2014-ben bekövetkezett váratlan halálát követően a nemzetközi hírű művész emlékének a Magyar Nemzeti Balett minden évben gálával adózik. Az est keretei között adják át a Solymosi Művészeti Díjat is, amit a társulat legsikeresebb és leghosszabb sorozatában, A diótörőben az évad során kulcsfontosságú szerepet betöltő művésznek vagy munkatársnak ítélnek oda.