Bartók TáncTriptichonja Pozsonyban debütál

Bartók TáncTriptichonja Pozsonyban debütál

A tavaly nagy sikerrel bemutatott Bartók TáncTriptichon 2018. június 7-én debütál Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színházban. A szlovák fővárosban tartott május 9-i sajtótájékoztatón  Solymosi Tamás balettigazgató avatta be a média képviselőit a két intézmény közötti együttműködés eredményeibe és a színre kerülő három koreográfia különlegességeibe.

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet idén ötödik alkalommal rendezi meg a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban elnevezésű fesztiválját 2018. június 4. és 10. között. A rendezvénysorozat keretében klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások és szabadtéri rendezvények várják az érdeklődőket. Pető Tibor nagykövet szerint ez Pozsonyban a legfontosabb kulturális megjelenés. "Ebben az évben kiemelten koncentrálunk a V4 magyar elnökségére és azon célkitűzés demonstrálására, miszerint ezek az országok nem csak politikai, hanem társadalmi és kulturális téren is összetartoznak" – tette hozzá a nagykövet.

A fesztivál kiemelkedő eseménye a Magyar Nemzeti Balett előadása a Szlovák Nemzeti Színház új épületében június 7-én. A Bartók TáncTriptichon című előadásban Frenák Pál  A fából faragott királyfi bemutatásának 100. évfordulójára megálmodott koreográfiáját, Seregi László mára már klasszikusnak számító táncművét, A csodálatos mandarint, valamint Juhász Zsolt szintén tavaly bemutatott Táncszvitjét láthatja a pozsonyi közönség. "Nagy örömünkre szolgál, hogy a társulat visszatérhet Pozsonyba, ahol februárban már nagy sikerrel bemutatta A víg özvegy balettváltozatát" – mondta Solymosi Tamás." Nagyon reméljük, hogy ez a fesztivál valaminek a kezdete, és ezt tudjuk a jövőben folytatni. Mi is szeretettel várjuk a Szlovák Nemzeti Színház együttesét a mi programjainkon is Budapesten."